
Apollo
Apollo istene az íjászatnak, gyógyításnak, zenének, vadászatnak, jóslásnak és a napnak.

A görög mitológiában Ő költészet, a jóslás, a zene, a tánc, a művészetek, a férfi szépség, a fény, az íjászat és a gyarmatosítás istene. Ő a csordák és nyájak őrzője is. A pestis istene is, és gyakran tisztelték benne a patkányok és a sáskák pusztítóját. Gyakran a halál isteneként is feltűnik, hiszen íjából olyan nyilakat lőtt ki, amelyek pestist és dögvészt hoztak a vidékre. Mégis ő a gyógyítás istene is, aki megtisztította a bűnös lelkeket, ha arra érdemesnek találta az illetőt.
Egyszer Hermész ellopta a marháit, és Apollón rögtön vádolni kezdte. Hermész anyja, Maia nem hitte el hogy a csecsemő Hermész kiment a pólyából a marhákért. Azonban útközben Hermész megölt egy teknőst, ennek a páncéljából készítette a lírát, aminek hangja elvarázsolta Apollónt. Így lett a marhacsorda Hermészé, a líra pedig Apollóné.

A legenda szerint Apollón csak tavasztól őszig tartózkodott az Olümposzon, a tél beálltával hattyúk vontatta szekerén a hüperboreaszok földjére vonult vissza , ahol örök tavasz van. Szent állatai közé tartozik a hattyú emellett a farkas és a delfin is. Neki szentelt növények a pálma, az olajág és a babér. Általában nyíllal és íjjal ábrázolják, mint szépséges ifjú, hajában babérkoszorúval, amely miatt a legenda szerint nem őszült meg soha, és a babér is örökzöld maradt. A líra és a háromlábú jósszék is hozzátartozott Apollón megjelenéséhez.
Zeusz és Létó a szülei
Ikertestvére Aremisz.
Gyermekei:

- Onkiosz
- Aszklépiosz
- Troilusz
- Arisztaiosz
- Ión
- Küknosz
- Mopszosz
- Orpheusz
- Linosz
- Linosz
- Akraipheusz
- Aigipán
- Amphitemisz
- Amphisszosz
- Hümenaiosz
Amikor Héra megtudta hogy Létó terhes Zeusztól, hatalmas irigység tölötte el és Héra bosszúból arra kényszerítete Létót hogy keressen egy olyan helyet a földön ahol az Ő ereje nem ér el, Így Létó elhatározta hogy Délosz lebegő és veszéyes szigetén szülje meg a gyermekeit. Héra így nem tudott kárt tenni sem a vízben sem a földön nekik. Amikor Apollo megszületett hattyúraj vette körül őket hogy Héra ne láthassa. Apollón a szigetet később négy oszlopra helyezte, így a sziget véglegesen stabil lett. Itt állították fel egyik szentélyét. Apollo egyik legelső cselekedete volt, hogy megölte a Püthont, amely Püthó városánál élt, és a környék falvait is rettegésben tartotta. A nagy kígyó rendszeresen tönkretette a gabonamezőket és beszennyezte a vidék folyóit és patakjait. Ő őrizte a kasztáliai forrás melletti búvóhelyéről a Szibülla jóshelyét. Az ifjú istenség nyilaival megölte Püthónt, aki Gaia gyermeke volt, így bűnhődnie kellett tettéért. Kilenc évet kellett lehúznia Admétosz istállójában, mint gulyás. Amikor ezt a büntetést elvégezte, delfin alakjában tért vissza Krétáról Püthóba, és papokat hozott magával. Ezért Püthót átkeresztelték Delphire vagy Delphoira, ahol Apollón egy papnőjét fantasztikus jóstehetséggel áldotta meg, őt Püthiának hívják.

Apollónak sok szerelme volt mind istenekkel mind emberekkel, Daphné nimfa, aki azonban elutasította szerelmét. Eredetileg Erósz isten büntette meg Apollónt a reménytelen szerelemmel, mivel Apollón kigúnyolta a szerelmet hozó nyilakat kilövő Erósz tudományát az íjászatban, és ráadásul Erószt idegesítette Apollón éneke is. Daphné, Ladón folyamisten leánya volt, akit Apollón állandóan üldözött szerelmével. Ez elől Daphné a hegyekbe menekült, ám az epekedő istenség még oda is követte. Bánatában Daphné megkérte Péneusz folyamistent, hogy segítsen rajta. Az istenség úgy oldotta meg a hercegnő baját, hogy amikor Apollón megközelítette Daphnét, és meg akarta őt ölelni, ahogy kitárta karjait, Daphné babérfává változott. Ezért vált a babér Apollón szent növényévé, és miatta hordott babérkoszorút hajában. Másik nagy szerelme Küréné nimfa volt, akitől fia is született: Arisztaiosz, aki a jószágok és gyümölcsfák védelmezője lett, valamint a vadászat, a férjezettség és a méhészet istene is. Ő tanította meg az embereket a tej felhasználására, és a hálók és csapdák használatára a vadászatban.
Voltak halandó szerelmei is az istennek, akik közül Hekabé a legismertebb, aki Priamosz trójai király felesége volt. Tőle született Troilosz nevű gyermeke, akivel kapcsolatban Püthia azt jósolta, hogy amíg eléri a húszéves kort, Trója legyőzhetetlen lesz. Ám Akhilleusz lesből rátámadt és megölte az ifjút. Ezért bosszúból a trójai háborúban Apollón vezette Parisz királyfi nyilát Akhilleusz egyetlen sérülékeny pontjába, a sarkába, amitől a hős meg is halt. Kasszandrába is beleszeretett, aki Hekabé és Priamosz király leánya volt. A hercegnő engedte magát elcsábítani, de cserébe azt kérte Apollóntól, hogy tanítsa meg jósolni. Miután Apollón teljesítette kérését, Kasszandra elutasította az isten szerelmét, így a feldühödött isten elátkozta Kasszandrát azzal, hogy jóslataiban senki sem fog hinni. Ám az isten élete nem csupán a szerelemből állt, és igen kegyetlen volt, ha felhergelték. Így volt ez akkor is, amikor Thébai királynője, a 12 gyermeknek életet adó Niobé gúnyolta Létót, hogy ő csak két gyermeket tudott szülni. Apollón éktelen haragra gerjedt, és lenyilazta Niobé hat fiát, amikor azok sportoltak. Artemisz pedig ugyanakkor levadászta Niobé hat leányát. Korónisz, lapidón hercegnő is szült egy gyermeket Apollónnak, ő volt Aszklépiosz, a gyógyítás istene.
Mialatt azonban Korónisz terhes volt, szerelmes lett Iszküszbe, Elátosz fiába. A titkos szeretőt egy varjú árulta el Apollónnak, aki testvéréhez, Artemiszhez fordult, hogy végezzen Korónisszal. Miután Artemis teljesítette bátyja kérését, Apollón az égő halotti máglyán fekvő Korónisz testéből kivette a még meg nem született Aszklépioszt, és Khirón gondjaira bízta. Héraklész leszármazottjába, Küparisszoszba is beleszeretett, akinek szerelme zálogául Apollón egy megszelidített őzet ajándékozott. Később Küparisszosz véletlenül megsebezte a bozót alatt pihenő őzet gerelyével, ezért az őz meghalt. Bánatában kérte Apollónt, hogy örökké könnyezhessen. Apollón megértette szerelme bánatát, kérését a következőképpen teljesítette: ciprusfává változtatta, amelynek törzséből könnycseppszerű nedv folyik, és ez a fa lett a bánat jelképe
Jelek ha felkeres téged:

- Íj és nyíl
- Lant
- A nap
- Kígyók
- Veréb
- Delfin
- Holló/Varju
- Farkas
- Őz
- Sólyom
- Egér
- Tehén
- Őz
Offering:

- Napraforgó
- Narancs
- Citrom/ lime
- Babérlevél
- Pitypang
- Csillagánizs
- Kenyér
- Bor
- Víz (sima vagy nap)
- Zene lejátszó lista
- Gyertya színei: Sárga, Arany, Narancs
- Tanulni és utána nézni róla
- Fókuszálni az egészségedre
- Rajz vagy írás
- Csoki
- Kávé
- Narancslé
- édes/növény tea és, vagy fekete tea
- bugonya félék: chips sültkrumpli
- Arany dolgok, ékszerek/tárgyak
- Kép vagy rajz a napról
- Farkas vagy delfin kép
- Aloe vera
- Alma (sárga)
- Vers
- Banán
- Vodka vagy fehér bor
- Szőlő
- Sajt
- Kép madárról
- Fahéj és citromfű
- savanyú cukor
- Tej
- Kamilla virág
Offering tál:
Narancs, babér levél, csillagánizs, csoki, aloe vera, fahéj, pitypang, kamilla
Szimboluma: Lant, Nap, Íjj és nyíl.
Kristályok:

- Tigris szem
- Borostyán
- Napkő
- Agate
- Citrin
- Narancs és sárga kalcit
- Szivárvány fluorit
- Lapis lazurit
- Szodalit
- Turmalin
- Hematite
- Zafír/Sárga zafír
- Carneol
Tarot kártya megfelfelés:
Nap: pozitivitás, siker, vitalitás
Justice: egyensúly, rend, ok és okozat
Kardok ásza: intuíció, mentális tisztaság, ok és okozat
Tesztelős kérdések:
- Hermész lopta el a marháit?
- Hermész fából készített lírát amit elcseréltek?
- ikertestvére Posseidon?
- Csak télen tartózkodik az Olümposzon?
- hattyúk vontatta szekerén a hüperboreaszok földjére vonult vissza?
- Ott örökké tavaszvan?
- Szent Állata a hattyú, farkas, delfin?
- Apollo vezette Parisz királyfi nyílát Akhilleusz a sarkába?
- Apollo azért Átkoszta el Kasszandrát mert vissza vonta a szerelmét miután kérésére mgtanította neki a jóslást?
- Apollo megölte Niobé csak 6 fiát?