
Freya
A termékenység, a szerelem és a szépség istennője. Njörd lánya, Freyr ikertestvére. Kezdetben a Vánokhoz, majd később az Ászok csoportjához tartozott. Férje Odr (feltehetőleg Odin egyik névváltozata), akitől két lánya született, Hnoss és Gersemi. A lányai megszületése után Odr vándorútra kelt, és sosem tért vissza az istennőhöz. A legendák szerint Freyja, férje keresése közben arany könnycseppeket hullajtott utána.
Miután férje elhagyta őt, ő lett a legbujább istennő. Sok szerelmi kapcsolata volt többek közt istenekkel, emberekkel, álfokkal, és törpékkel egyaránt

Freyja nem csak a szerelemmel, de a háborúval és a harcokkal is kapcsolatban állt. Az ütközetek végén kilovagolt a valkűreivel a csatamezőre, hogy az elesett harcosok (einherjarok) felét a saját csarnokába vigye. (Az einherjarok másik fele Odinhoz, a Valhallába került). Csarnoka a Folkvangban ("Népek mezeje") állt, amelyet Sessrumnirnak neveztek.
Legendás nyakéke a Brisingamen, amelyhez akkor jutott, mikor négy törpével (a nevük feltehetőleg Alfrigg, Berling, Dvalin és Grer) egy-egy éjszakát eltöltött. Egy alkalommal (Odin kérésére) Loki ellopja a nyakéket, ám Heimdall visszaszerzi azt az ármányostól. A nyakéken kívül birtokában volt még egy madártollból készült köpeny is, amely lehetővé tette, hogy viselője sólyommá változzon.
Freyja a szépségéből fakadóan többször is az óriások célpontjává válik. Amikor az óriás Thyrm ellopja Thor legendás pörölyét a Mjölnirt, Freyját kéri érte váltságul. Az istenek nem akarták a szépséges istennőt az óriás kezére adni, így – Loki javaslatára – Thor beöltözött Freyja ruháiba, és átverve az óriást, visszaszerezte a mágikus fegyvert.
Jelek amikből tudod hogy ő keres fel téged:
- érdekel a skandináv mitológia
- macskákat látsz
- róla álmodsz
- tollkat találsz főleg sólyom tollat
- vaddisznó
- alma fa
- nyulak
- Főpapnő
- Császárnő/utalkodónő
- Szeretők
- Kardok apródja
- Diadalszekér
- Halál
Felajánlások:
- alma
- méz
- macskákkal rendesen bánni.
- mézsör
- bor
- füstölő
- csokoládé
- parfüm
- ékszerek
- gyertya ( rózsaszín, fehér, arany)
- eper

